Melegszendvics Műhely
Székely Enci háza tája.

A Bohó Kert egyik külön kis világa a Melegszendvics Műhely – egy faház, amely csak bizonyos napokon nyitja ki az ablakát, és ilyenkor egészen különleges hangulat költözik ide.
Szerdától szombatig, a piaci napokon 7:30 és 11:00 között várunk benneteket kolléganőmmel, Székely Enikővel - aki szintén erdélyi születésű. Friss kézműves reggeliket kínálunk ebben az idősávban – elsősorban azoknak, akik a piacról érkeznek, vagy csak szeretnének egy jót enni a nap elején.
A kínálat középpontjában a melegszendvicsek állnak. Minden szendvics házi kovászos kenyérrel készül, melyet helyben, frissen sütünk meg. A töltelékekhez saját krémeket készítünk – sajtokból, sonkákból, zöldségekből, attól függően, mit kíván az adott nap.
Itt is fontos számomra, hogy mindenki találjon magának valót: készülnek húsos, vegetáriánus és vegán szendvicsek, és minden nap elérhető glutén-, tej- és tojásmentes változat is.
Az édesszájúaknak házi süteményekkel készülünk. Lesz klasszikus, hagyományos rétes, valamint ennek cukormentes változata is, amely eritrittel készül. Emellett készülnek mindenmentes gyümölcsös piték – tej-, tojás- és gluténmentesen. Ezeknél a pitéknél a természetesség a legfontosabb számomra. Minimális mennyiségű, természetes cukrot használok, inkább a gyümölcsök saját édességére építek – almával, körtével és szezonális alapanyagokkal dolgozva. Így születnek könnyű, tiszta ízű sütemények. Időszakosan nyers vegán desszertek, magtorták is megjelennek majd a kínálatban – egy kicsit más irányból gazdagítva a reggeleket.
Az italok között megtaláljátok a kávét, valamint frissen készített ital különlegességeket is. Nagy kedvenc a gyömbér limonádé, amely kérhető szénsavasan vagy mentesen, narancsos ízvilággal gazdagítva – hozzáadott cukor nélkül. Emellett céklás-almás limonádéval is készülök azoknak, akik lágyabb, édesebb ízre vágynak. A limonádék préselt levekből készülnek.
A Melegszendvics Műhely egy egyszerű, mégis különleges találkozási pont.
Egy gyors reggeli, egy beszélgetés, egy kávé a piaci forgatagban – egy kis megállás a nap elején.
Szeretettel várlak benneteket.
